Lencsi 3!

Tegnap épp 3 éve, hogy a "kicsi" megérkezett hozzánk...

Nagyon harmonikus nap volt, megadatott nekünk, hogy éjjel, csendben, gyertyafénynél, vízben születhessen meg (és mindezt kórházban, köszönet érte a támogatóknak!). Tamás segített a fájások hullámait "meglovagolni", csak az ő hangja számított akkor... végül megérkezett. Finoman, lassan odaúsztatták hozzánk, és amikor kiért a vízből a fejecskéje, kinyitotta a szemét, és alaposan megnézett magának minket. Először engem, aztán Tamást. Nem sírt. A tekintete mélységesen mély volt. Sose felejtjük el.

Azóta az idő repült, és most együtt ünnepeltük ezt a szép napot immár harmadik alkalommal...

A "nagy" fűzött neki gyöngyből egy lepkés karkötőt:

Mivel szülinapkor nálunk minden lehetséges, így a megálmodott rózsaszínű torta epres töltelékkel, kívül málnaszörpös cukormázzal, és ehető rózsaszín gyöngyökkel készült. És mivel az egész család titkon marcipánrajongó, hát apuka ellátta a tetejét gazdagon. Az eprek saját kezei által formálódtak, hatalmas sikerük volt... hamar lekerültek a tortáról. :-)

Az elmúlt napok éjszakái ennek a varázsparipának a készítgetésével teltek:

... és megérkezett szerencsésen hozzánk a legnagyobb ajándék, egy gyönyörűséges naaaaagy baba Nyerges Ági műhelyéből, akit 1 percen át szótlan áhítattal, magasba emelve szemrevételezett a boldog tulajdonosa...

Mintha a szemébe nézett volna, ugyanúgy, ahogy akkoriban a miénkbe...

(Köszönjük szépen Ági!)

A baba a táskájában egy pici marokbabát hozott magával meglepetésként...

És tegnap délelőtt készítettem még gyorsan két "pörgős" ruhácskát: egyet Lencsinek, egyet pedig az új babájának. Mindkettő próba nélkül készült, és kicsit izgultam, de íme:

Este "belefeledkezős" játék az új barátokkal:

Végül álljon itt a vers első néhány sora, amit minden szülinapkor szavalunk:

"Ha a szívünk szólni tudna,

de sok szépet mondana...

Ha a szívünk dús kert volna,

csupa rózsát ontana...

Fénybe vonnák mindörökre

Lenóra a szülinapod,

Teljesítnénk minden vágyad,

mit csak szíved álmodott!

..."

Tavasz

jing és jang

Végre a tavasz hírnöke...

Újra nyílik az orchideám...

2009-es Halloween

Ahogy ígértem, még egy kis visszatekintés 2009-re...

Elsőként szeretném leszögezni, hogy nem vagyok oda az amerikai kultúra giccses ünnepeinek itthoni űzéséért, sőt... alapjaiban tisztelem a magyar hagyományokat. De hajlandó vagyok bármit bármikor újraértékelni. :-)

Adva volt, hogy gyerekkoromban halottak napján állandóan szétfagytam a temetőkben ahova szüleim magukkal hurcoltak, és mivel a meglátogatottak számomra semmit sem jelentettek, lévén, hogy korábban meghaltak, mint én megszülettem, nem is igazán tudtam azonosulni az egésszel. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezt a "kedves" magyar szokást én nem fogom tovább hagyományozni gyermekeimre.

Tisztelem azokat, akiknek ez fontos. Számomra azonban az emlékezés nem egy naphoz és egy helyszínhez kötődik, és világnézetemben sem tudom a temetőket "végső nyughely"-ként értelmezni.

Ugyanakkor, amikor ebbe a faluba költöztünk, kiderült hogy néhány falubeli gyerek évekkel ezelőtt fejébe vette, hogy megpróbálja honosítani a környékünkön azt az anglikán országokban oly elterjedt szokást, mikor is halloween éjszakáján a gyermekek félelmetes jelmezekbe bújnak, és házról-házra járva ijesztgetnek.

Persze nem kérdés, hogy gyermeki lényüket nem csak a beöltözés és riogatás élvezete, hanem az ilyenkor szokásos édességvadászat szenvedélye is jócskán hajtja.

Mindenesetre pillanatokon belül csatlakozott családunk veszélyeztetett korban lévő tagja ehhez a feltörekvő falusi mozgalomhoz.

Nem lévén más választásunk, hát beálltunk a "különleges vendégeket váró" lakások sorába ezen az éjszakán (szerencsére ezidőtájt már korán sötétedik, hehe).

Faragtunk hát töklámpást, hogy a házunktól távol tartsuk az "ártó szellemeket", és bőszen készültünk a mégis házunk tájékára tévedők illő fogadtatására, hogy kiengesztelhessük őket. :-)

Minimalista dekorációnk fekete karton denevérekből, háztartási madzagból csomózott pókháló asztalterítőből, "a nagy" ötletére narancsból alkoholos filccel készült mini töklámpásokból, és szigorúan csak gyertyafénnyel való világításból állt.

No, és hogy egy kicsit az ijesztegetők is borzonghassanak, a felkínált sütemények sírhalom formát öltöttek, és levágott szörnyújjakká formázódtak, amiket egy kis (málnaszörp izű)"vérrel" öblíthettek le.

És kerestem verset is "a nagynak", hogy ahol térül-fordul, ott adjon is valamit az édességekért cserébe. Ezzel házalt:

Tök, tök, sárga tök,
Halloween-re mit főztök?

Kígyót, békát, csontvázakat,
Mindenféle bogarakat.

Tök, tök, kicsi tök,
Ugye hozzánk eljöttök?

Elmegyünk, elmegyünk,
Ajtódon becsengetünk.
Megtréfálunk, cukrot kérünk,
Aztán gyorsan odébb lépünk.

Tök, tök, csúnya tök,
Jobb lesz, hogyha nem jöttök!
Cukrot, csokit mi is várunk,
Házról-házra körbejárunk.

Amikor a férjem elrabolt...

Az úgy történt, hogy már nagyon belesüppedtem a pelenkázás, és az iskolába fuvarozás bugyraiba, és ezt látván kedvesem elrabolt egy napra, hogy kizökkenjek. Gyerekeket előző este nagyszülőkhöz szállítottuk, de hogy a trauma ne legyen nagy (főleg a kicsi vette volna zokon), még velük aludtunk, aztán hajnalban megszöktünk tőlük és meg sem álltunk Prágáig. :-)

Hangulatos egy város, azt meg kell hagyni, habár nem tudom ki hogy van vele, de a turista-áradat nekem lelombozó volt. Pedig hétköznap mentünk.

Azért kizökkenni sikerült, és egy romantikus estebéd kettesben egy francia étterem teraszán feledtette a kattintgató emberek tömegét. :-)

Mit játszik egy fiatal cicalány?

Hihetetlen amit művel Makacsánk! Játszik sokat, mint minden valamirevaló macska, hiszen 3. emeleti lakásunk lévén szobacicaként tengeti életét, de van egy játéka, amilyet még nem láttam soha más macskától...

Szóval, van neki egy szürke, puha, plüss egere, és néha - amikor éppen nem pofozgatja, mint azt az egerekkel szokása - a szájába veszi, mint egy kismacskát (a méret kb. stimmel), és egy jellegzetes nyávogást hallat közben, amit máskor sohasem. Szerintem ez lehet az a hívó hang, amivel a többi kiscicáját hívná, ha lenne neki.

Közlekedik a lakásban aggódó szemekkel, nyávogva, szájában a "kismacskájával", végül ha talál valami jó puha, takarót, vagy akár egy földre dobott pulcsit, kabátot, akkor belevackolja magukat, és jól megmosdatja a kicsikét. :-)

Talán 1 éves ivarérett macskalány lévén, kicsit túltengenek benne a női hormonok...

Közben átesett az ivartalanításon (kénytelenek voltunk, mert tüzeléskor nagyon szenvedett szegény, és állandóan összepisilte az összes ágyneműnket :-o), de továbbra is játssza ezt gyakran.

Szóval, van egy 2,5 éves lányunk, és egy 1 éves macskánk, és mindkettő nap mint nap boldogan

BABÁZIK...

mégiscsak...

...visszatérek ide a bloggerre az új év hajnalán, és most kicsit elkezdem behozni a lemaradásaimat. Kezdem a karácsonnyal, és terveim szerint az elkövetkező napokban egy kicsit vissza is tekintek...

A karácsony nálunk 2009-ben a családfő ötletére ki lett nevezve "hobbista karácsonynak", mivel előtte zsinórban betegeskedtünk több fordulóban, és nagyon nem tudtuk előre elintézni, amit ilyenkor az ember szeretne (ez az általánosítás a mi családunkban azt hiszem csak rám vonatkozik hihihi...).

Tehát a "hobbista karácsonyunk": nem csinálunk semmit, amit kellene, de nincs hozzá kedvünk. Csak akkor porszívozunk, ha van kedvünk, csak akkor és azt sütünk-főzünk amihez tényleg nagy kedvünk van, akár a faállítást is elengedtük volna, de aztán lett kedvünk, muhahaha...

Szóval így nem volt nagytakarítás, sőt kicsi se nagyon, nem volt ünnepi ebéd, sem sütemények garmadája, nem vasaltam ünnepi ruhákat, viszont nem volt feszültség, mérgelődés, kiabálás és fáradság sem.

Idén először nem hullafáradtan pihegtem az ajándékbontáskor a fa alatt!

Viszont illatozott a sülő beigli a sütőből 24-én, mert reggel ahhoz volt kedvem.

Előtte való nap pedig készült mézes is, mert a gyerekeknek ahhoz volt kedvük!

A lakás is fel lett díszítve, mert a gyerekeknek volt kedvük.

A fát pedig, amíg a kicsi aludt, a naggyal segítettünk feldíszíteni az angyaloknak...

Az ünnepi vacsora sajtfondű volt, mert az egyszerű, és a páromnak ahhoz volt kedve!

Egy nap alatt lezavartuk a tágabb családot, és így volt még egy saját napunk társasozni a fa alatt!

És végül még egy újítás nálunk: sikerült mindenkit rábeszélni a tágabb családban a felnőttek között, hogy megszabadulva a fölösleges árurengetegtől, mindenki csak egy ajándékot adott és kapott, mert az adventi időszakban kihúztuk egymás nevét!

Jól sikerült, másnak is merem ajánlani!